2010. október 8., péntek

Eladtuk magunkat

Költözünk.

Elfogadtuk a nyest.hu csábító ajánlatát, és ezentúl a nyest rovataként jelenünk meg. Döntésünket több független érv is indokolta.

Az igazi ok természetesen anyagi, az összes többit csak a naiv választópolgárok megtévesztésére sorolom fel. Köztudott, hogy mi, finnugristák, azért választottuk a nemzetárulást és az örökös hazudozást, mert nagyon jól megfizetnek minket érte. Mi azonban nem elégszünk meg zsíros egyetemi és kutatói állásainkkal, hanem mindig többet és többet akarunk. A nyest pedig fizet, mint a katonatiszt, minket meg nem érdekel, ki állhat mögöttük. Akár a Habsburgok is.

A nyestnek köszönhetően lehetőségünk van fizetni azoknak, akik írnak nekünk. Várjuk tehát minden pénzéhes szakmabeli jelentkezését! Aki nekünk ír, ezentúl tejben-vajban fürödhet. Eddig sokan elkerültek minket, mert anyagilag nem voltak arra motiválva, hogy írjanak nekünk. Nem csoda, hogy míg a szakmában ötven-száz emberrel is számolhatunk, a Rénhírekre csak hárman írtunk rendszeresen. Remélhetőleg ez most változni fog.

A költözésünk mellett szól az is, hogy forgalmunk viszonylag alacsony. Persze ha a blog.hu alá regisztráltunk volna annak idején, már jó néhányszor az Index címlapjára kerülhettünk volna, és jóval nagyobb forgalmat produkálhatnánk. A nyest mellett szól, hogy Magyarország egyetlen tudományos bulvárportálja, ráadásul éppen a nyelvvel kapcsolatos kérdésekre összpontosítanak. A nyest szellemisége amúgy is közel áll a Rénhírek szellemiségéhez: színesen, érdekesen, közérthetően ír tudományos (és persze kevésbé tudományos) kérdésekről. Lehet, hogy nem vonz annyi látogatót, mint az Index, de aki oda ellátogat, az valóban olyan tartalmat keres, mint amilyennel mi szolgálunk.

Reményeink szerint a nyest és a Rénhírek a jövőben erősíteni fogja egymást, és együtt fogja a magyar közművelődés oltárára helyezni gazdag áldozatát, csak hogy elég ünnepélyesen zárjam soraimat.

2010. október 4., hétfő

Melyik a legarchaikusabb finnugor nyelv?

Ez alkalommal ismét FunkTazmagora álnevű olvasónk kérdésére adunk választ:
Az indogermanisztika egyik fontos pillére a litván nyelv tanulmányozása,ill. ismerete annak bizonyos archaikus alapnyelvi vonásai miatt (ahogy a hettitának vagy a szanszkritnak vagy az óporosznak is).Úgy tudom,van egy olyan elképzelés,vagy mondás is,miszerint egy indogermanisztikusnak "illik" tudnia litvánul.
A sémi nylvek közül hasonló jelentősége van az akkádnak és az óhébernek.
A finnugor nyelvek közül melyik az a nyelv (ha van egyáltalán),amelynek ismerete nagyon fontos a finnugrisztikában, annak bizonyos archaikus ,ill. ősi vonatkozásait tekintve (pl:grammatika,morfológia,szókincs,stb.) ?
(Tkp. amelyik vonatkozásában a legjobban hasonlít az alapnyelvre ?)
Olvasónknak már a kérdésfeltevéséből is látszik, hogy nem teljesen járatlan a témában. Az abszolút laikus ugyanis bizonyára egyszerűen azt a kérdést tenné fel, hogy melyik mai finnugor nyelv hasonlít legjobban az alapnyelvre. Márpedig a kérdést csakis úgy lehet feltenni: milyen szempontból? A nyelvek ugyanis sosem maradnak változatlanok, szükségszerűen változnak, csak éppen különböző módokon. Márpedig ebből az is következik, hogy mindegyik nyelv különbözni fog az alapnyelvtől, mégpedig – ennyi idő után – jelentősen.

Ez persze felveti azt a kérdést is, hogy van-e értelme bármelyik nyelvet kiemelni. Már a litván helyzete az indoeurópai nyelvcsaládban sem olyan egyértelmű, mint azt olvasónk tudni véli. A litvánt általában főnévragozás miatt tartják archaikusnak, de ez nem sokkal archaikusabb, mint a tipikus szláv névszóragozás. (A litván igazán egyetlen különbség miatt tűnik archaikusabbnak: a hímneműeknél is megmaradt az egyes szám alanyeset ragja. A szláv nyelvekből ez a legtöbb esetben hangváltozások következtében eltűnt: a többi esetben végződések a hangtani változások, és nem az esetrendszer átalakulása miatt állnak távolabb az indoeurópai kiinduló alakoktól.) Ezen kívül a litván hangsúlyrendszer fontos forrása a kutatásnak, de ez nem azt jelenti, hogy megegyezne az alapnyelvi hangsúlyrendszerrel. A mássalhangzórendszer viszont erősen átalakult. Persze a litván mindezek mellett igen fontos forrása az indoeurópai alapnyelv rekonstrukciójának, de fontossága inkább ahhoz képest feltűnő, hogy a litván sem kulturálisan nem kiemelkedő nyelv (mint pl. a görög vagy a latin), sem szakirodalom nem jelenik meg rajta kiemelkedő mennyiségben (mint angolul, németül vagy franciául). Az is túlzás, hogy minden valamirevaló indogermanistának tudnia kellene litvánul: a nyelvtani rendszert természetesen ismernie kell, de ez nem azt jelenti, hogy a vilniusi utcán eltársalogna bárkivel.

A kérdést tehát le is zárhatnánk azzal, hogy nincs értelme a legarchaikusabb finnugor nyelvet keresgélni. A valóságban azonban a finnugrisztikának is megvannak a maga legendái a legarchaikusabb nyelvről.

Mindenekelőtt ki kell emelnünk magát a finnt, méghozzá azért, mert általában megőrizte a tővégi magánhangzókat, amelyek szinte minden más nyelvből, a finn legközelebbi rokonainak többségéből is eltűntek. (Elég, ha az unalomig ismert hal : kala példájára gondolunk.) A másik fontos archaikus vonása a finnek, hogy általában megőrizte az egyszerű magánhangzók hangértékét. Vicceskedve szokták is mondani, hogy a finn jégszekrényben jól megőrződött a finnugor alapnyelv – mintha a többi finnugor nép a trópusokon talált volna hazát.

Ugyanakkor a finn nagyon sok dologban újított: a mássalhangzórendszere erősen leszűkült, az esetrendszere teljesen átalakult, az igeidőrendszere pedig erősen emlékeztet a nyugat-európai nyelvekére. Még a magánhangzó-rendszere is jelentősen átalakult, hiszen megjelentek benne a hosszú magánhangzók és a kettőshangzók (diftongusok). És mindehhez kell hozzátennünk még azt, hogy sokak szerint nem is a finn őrizte meg az alapnyelvi magánhangzókat, hanem az alapnyelvi szókincs rekonstrukciója során indultak ki éppen a finn magánhangzókból, és ez a hasonlóság oka. (Persze a helyzet jóval bonyolultabb: tényleg a finn magánhangzókból indultak ki, de éppen azért, mert éppen ezekből találták legkönnyebben levezethetőnek a megfeleléseket.)

Egy másik vonás alapján is szoktak archaikusnak tartani bizonyos nyelveket. Ez a szórend. A feltételezések szerint a finnugor alapnyelv szigorúan SOV (vagy SXV) szórendű volt, azaz a mondat élén állt az alany, ezután következett a tárgy (illetve egyéb mondatrészek), végül a mondat végén állt az ige. Ez a mai finnugor nyelvek közül az obi-ugor nyelvekre és az udmurtra jellemző, de ugyanezt találjuk a szamojéd nyelvekben is. Ugyanakkor más nyelvekben is ez a tipikus sorrend (pl. a mariban), de kevésbé szigorúan. Látható azonban, hogy e tulajdonság alapján nehéz lenen egy nyelvet mint legarchaikusabbat kiemelni.

Máskor éppen a fordítottja a helyzet: egy-két nyelvnek kulcsszerepe van bizonyos alapnyelvi vonások meghatározásában, de ettől még a nyelv nem tekinthető másoknál archaikusabbnak. Így például ha a szibilánsok (sz-, s-féle hangok) pontos hangzását szeretnénk rekonstruálni, elsősorban a permi nyelvekhez kell fordulnunk, mert ezek őrizték meg a különbséget: más leánynyelvekben e hangok közül legalább kettő egybeesett.

A tanulság tehát az, hogy a „nyelvcsalád legarchaikusabb nyelve” inkább laikusoknak szóló érdekesség, különösebb tudományos értéke, relevanciája nincs.

2010. október 1., péntek

Becses tárgyaink

Ha a magyar nyelv nehézségeiről kérdezzük a magyarul tanulókat, a tárgyas ragozás az igekötőkkel együtt a lista legelőkelőbb helyén szokott szerepelni. Nyelvtanulási karrierünk során viszont mi magunk ritkán találkozunk még egy olyan nyelvvel, amelyben szintén megtalálható lenne a tárgyas vagy pontosabban a határozott (determinált) ragozás. Különösen egy olyan nyelvvel, amelynek a megismerése során rá kell döbbennünk, hogy a magyar tárgyas ragozás átlátható és néhány egyszerű szabály követésével helyesen alkalmazható.

Az uráli nyelvek esetében a határozott ragozás megléte nem ritka jelenség, az obi-ugor és a szamojéd nyelvek mellett a két mordvin nyelvben is megtalálható. A határozott (determinált) és határozatlan (indeterminált) ragozás megkülönböztetése azért szerencsésebb, mint az alanyi és tárgyas ragozás terminusok használata, mert az utóbbi félrevezető lehet például az Olvasok egy könyvet típusú mondatok esetén, amelyekben tárgy szerepel, mégis alanyi ragozást használunk. Ez rá is mutat a magyar nyelvnek arra a sajátságára, hogy a nem alanyi típusú ragozás használatának egyik feltétele a tárgy határozottsága. A másik kritérium (természetesen a tárgy megléte mellett), hogy harmadik személyű legyen. (A -lak/-lek formákra itt nem térek ki.) A mordvin nyelvekben ezzel szemben egyáltalán nem mindegy, hogy milyen személyű a tárgy, ugyanis különböző igei formák a határozott tárgy számát és személyét is jelölik. 112 különböző formát különíthetnénk el és lennénk kénytelenek megtanulni, ha minden személyre és számra külön toldalék utalna. Azonban teljes paradigmát a mordvin nyelvekben csak a harmadik személyben találhatunk, a ragozás itt teljes, összesen 61 eltérő formánst különböztethetünk meg. Ez árulkodik arról a jelenségről, hogy a határozott ragozás történetileg az egyes szám harmadik személyből indult ki. A magyarban nem is terjedt ki a többi személyre, a mordvin nyelvekben igen, de a többi személyre utaló alakokban számos egybeesést figyelhetünk meg.

Ha a jelenség eredetének kívánunk utánanézni, heves vitákra bukkanunk. A kutatások mai állása szerint az uralisztikában az az általános felfogás, hogy az indeterminált–determinált szembenállás valamilyen mértékben már az uráli alapnyelvben meglehetett, de egyfajta általános ragozásként és csak a nyelvek saját életében alakult ki teljes mértékben. Azokban az uráli nyelvekben, amelyekben nem található meg a két ragozási típus, azokban is elkülönül, vagy történetük során egy időszakban elkülönült, két egyes szám harmadik személyű forma az ige tranzitív vagy intranzitív jellege alapján, illetve a cselekvés perfektív (befejezett) – folyamatos aspektusa alapján.

A határozott alakok morfológiai felépítettsége nagymértékben hasonló az uráli nyelvekben, azonban a determináló elemek etimológiailag nem vezethetők vissza egy alakra. Egyezés jelentkezik viszont abban, hogy a határozott ragozás mindegyik nyelvben az egyes szám harmadik személyből indult ki és terjedt át más személyekre, később számokra. A determinált paradigma ragjai minden esetben a proto-uráli személyes névmások agglutinálódásából keletkeztek. Néhány észak-hanti nyelvjárást leszámítva, a tárgyas ragozással rendelkező uráli nyelvekben a jelöletlen indeterminált alak áll szemben a testesebb, jelölt determinált formákkal; míg a személyes névmások a determinált ragozásos formákban jelentkeznek, az indeterminált ragozás igeragjai vagy képzői vagy más névmási eredetűek.

A magyar nyelvészetben ezzel szemben a tárgyas ragozás korai ősmagyar kori eredetét tartják valószínűbbnek, az uráli alapnyelvre visszavezethetőként csak az agglutinálódott személyes névmásokat jelölve meg. (Pl. a mordvinban tendencia, hogy a 3. személyű tárgyra -s, a 2. személyűre -t, az 1. személyűre -m elemű toldalék utal.)

A mordvin nyelvek tanulásánál nemcsak a determinált ragozású formák bebiflázása jelent nehézséget, hanem a ragozás eltérő használata is okozhat keserű perceket a nyelvtanuló számára. A mordvinban több szempontot is figyelembe kell vennünk, általánosságban három kritériumnak kell teljesülnie a determinált ragozás megjelenéséhez: a mondatban határozott tárgy van, az ige tárgyas és a cselekvés perfektív aspektusú: veďeńť kandiń ’hordtam be a vizet’, veďeńť kandija ’behordtam a vizet’ (definit-perfektív) (Keresztes 1999). Az utóbbi esetben az ige determinált ragozású, a tárgy mindkét esetben határozott, csak az igeszemléletben (folyamatos vagy befejezett-e a cselekvés) van különbség.

A tulajdonnevek és a birtokos személyraggal ellátott formák mellett a mordvin nyelvekben indeterminált igei formák állnak, ugyanezt tapasztalhatjuk a Tudom, hogy típusú alárendelő mellékmondatokban. A mordvin nyelvekben viszont a ’minden’ jelentésű általános névmás és a genitívuszi (birtokos esetű) ragot tartalmazó vonatkozó névmás is határozott ragozást kíván.

Összefoglalva becses tárgyas ragozásunk nem is annyira kuriózum, mint ahogy ezt eddig (talán) gondoltuk. Ugyanakkor az is tanulságos, hogy ezekben a számunkra viszonylag könnyebben hozzáférhető uráli nyelvekben gyakran olyan izgalmas nyelvi csemegéket lehet felfedezni, mint amilyeneket távoli óceániai vagy ausztrál bennszülött nyelvek kutatói írnak le.
  1. Dr. Balásné dr. Szalai Edit. 1999. A határozottság kifejezése a magyar és a mordvin nyelvben. A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 212. szám. Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában. (szerk. V. Raisz Rózsa és H. Varga Gyula) I. kötet. Kiadja a Magyar Nyelvtudományi Társaság. Budapest. 381–387.
  2. Keresztes László. 1999. Development of Mordvin Definite Conjugation. MSFOu 233.
  3. Patayné Salamon Ágnes. 1983. Az erza-mordvin tárgyas szerkezetek. Bölcsészdoktori értekezés. Kézirat. Debrecen.
  4. Zaicz Gábor. 2003. A mordvin tárgyas szerkezetekről. In: Uráli TÁRGYaló 2002. január 10–12. (szerk. Oszkó Beatrix, Sipos Márta). Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet. 164–177.

2010. szeptember 27., hétfő

A legkorábbi nyelvi érintkezések

bibi nevű kommentelőnk írja:
Számomra a nyelvi változatok (és távolodások) létrejötte természetes akkor, ha az adott nyelv viszonylag nagy területen különböző idegen (nyelvi) hatások alá kerül. Más azonban a helyzet, ha egy nyelv viszonylag nagy területen úgy dialektizálódik, hogy számottevő idegen hatás nem éri. A finnugor nyelvek viszonylag újabbkori fejlődésére nyilvánvalóan nagy hatással voltak a nyakukra mászó idegen nyelvek. De úgy képzelem, hogy a legrégebbi finnugor időkben ilyesmivel nem kell számolni; abban a periódusban csak szaporulat, szétrajzás, és az izoláció miatt felgyorsuló diakeltizalódás folyt, esetleg 1000 éves időszakokig.

Ezután megkérdezi:

Kérdésem, hogy a nyelvfejlődés és anyagi kultúra melyik szakaszában mutatható ki a legrégebbi idegen hatás a finnugor alapnyelvben - kétségtelenül. Pl. az említett "3" jelentésű számnevek l-r variációinak létrejöttében játszhatott e szerepet pl. iráni vagy törökös befolyás. Egyszer megnéztem a Kalevala néhány énekében, hogy az (valamiért éppen) "r" hang/betű milyen gyakorisággal fordul elő, és az volt a laikus benyomásom, hogy az "igazi finnugor" az "r"-t nem nagyon kedvelhette. Tehát használta ugyan, de nem nagyon.
Mindenekelőtt azt kell leszögezni, hogy néhány kivételtől eltekintve (pl. apró, mindentől távoli szigetek) mindig van nyelvek közötti érintkezés. Bármelyik európai nyelvet vesszük, nem tudunk feltételezni olyan időszakot, amikor elszigetelten, külső hatás nélkül fejlődtek volna. Más kérdés, hogy mikor mutathatók ki egyértelműen az érintkezés nyomai. Ez szinte lehetetlen vállalkozás, ha az átadó nyelv azóta nyom nélkül kihalt.

A magyar esetében már a finnugor korszakban ki tudunk mutatni néhány igen korai indoeurópai (közelebbről iráni) jövevényszót. Ilyen például a száz szavunk.

A kérdéses cikkben szereplő l > r változás teljesen egyedi, már csak ezért is lenne igen nehéz bármely konkrét nyelv hatásának tulajdonítani.

Általánosságban aligha mondható ki, hogy az uráli nyelvek ne szeretnék az r-t, hiszen mindegyikben megvan. Azt, hogy a finnben vagy másmilyen nyelvekben milyen a gyakorisága, önmagában nincs értelme számolgatni: azt kell megnézni, hogy más nyelvekkel összevetve milyen gyakori, ráadásul annak figyelembevételével, hogy a vizsgált nyelvek teljes mássalhangzókészlete mekkora terjedelmű.

FunkTazmagora nevű kommentelőnk pegdi ugyanitt cikkünk egy mondatával kapcsolatban tesz fel kérédst:

"Az utóbbi időben felmerült annak a lehetősége is, hogy az uráli alapnyelv valójában nem is egy alapnyelv volt, hanem olyan nyelvek csoportja, melyek között (egyensúlyi helyzetben) sok hasonlóság jött létre."

Ezt valahogy úgy kéne elképzelni,mint az altaji nyelvcsalád esetét (miszerint az altaji nyelvek közötti hasonlóságokat a nagyfokú egymásra hatás eredményezte)?
Először egy terminológiai problémát kell tisztázni. Nyelvcsaládról csak akkor beszélhetünk, ha a csoportba tartozó nyelvek egy alapnyelvre vezethetők vissza. Ha tehát az altaji nyelvek hasonlósága olyan viszonyból ered, mint amilyeneket Dixon leír, akkor nem beszélhetünk altaji nyelvcsaládról.

Másrészt attól, hogy nyelvek erősen hatnak egymásra, még nem feltétlenül jön létre az a helyzet, amelyről Dixon beszél. Amikor nyelvek erősen hatnak egymásra, de eredetük továbbra is világos marad, nyelvi areáról beszélünk. Például a balkáni nyelvi areába tartozó nyelvek (a román, a délszláv nyelvek, az albán és a görög) sok közös nyelvtani vonást fejlesztettek ki, sok kultúrszavuk azonos eredetű, de például alapszókincsükben nem hatottak egymásra. Ez a stádium megelőzheti, sőt, valószínűleg szükségszerűen megelőzi azt, amiről Dixon ír.

Végezetül le kell szögeznünk, hogy az uráli és altaji nyelvek esete nem állítható párhuzamba. Az uráli nyelvek rokonsága már bizonyított, legfeljebb néhányan kérdőjelezik meg, (egyelőre?) ők sem igazán nyomós érvek alapján. Az altaji nyelvek rokonságát viszont a nagy igyekezet ellenére sosem sikerült bizonyítani.

2010. szeptember 25., szombat

Még egyszer az obi-ugor rockzenéről

A Rénhírek eddigi történetében példátlan eseményre került sor: a H-Ural együttesről szóló posztunk megjelenése után negyvennyolc órán belül jelentkezett az együttes frontembere, Juvan Zajcev, és választ adott a cikkben említett problémára, miszerint a honlapjukon csak orosz és angol nyelvű szövegek találhatók. Elmondása szerint ennek az az oka, hogy csak saját szövegeiket teszik ki, a hanti és manysi nyelvű szövegek ellenben folklórszövegek. Viszont volt olyan kedves, és hantiul tudó olvasóink örömére elküldte nekünk a korábban már bemutatott Wurna ar (Varjúének) című dal szövegét:


Ennek örömére itt most bemutatjuk a dal egy másik felvételét:




Érdemes megfigyelni, hogy az énekes az előadás egy részében szándékosan torzított, a tuvai torokhangú éneklést imitáló hangon énekel. Ez a hagyományos hanti éneklésre egyáltalán nem jellemző, talán szibériai „etnikai színezete” miatt fűzték be a sok zenei irányzatot amúgy is erősen szintetizáló repertoárjukba. A dal egyébként letölthető hangfájlként is.

Mint Juvan Zajcev írja, első lemezük háromnyelvű (hanti, orosz, angol) lesz, de a második lemezt már főleg hanti és manysi nyelvűnek tervezik. Utóbbiból ízelítőként elküldött egy szöveget:

Sajnos erről a dalról még nem készült felvétel, így egyelőre nem tudjuk bemutatni.

A szövegekhez szándékosan nem csatolunk fordítást: ehelyett fordítói versenyt hirdetünk. Aki a legjobb fordítást küldi a szövegekre, obi-ugor vonatkozású apró tárgynyereményhez juthat. Beküldési határidő: október 10. A cím: rénhírek (ékezetek nélkül) kukac gmail pont com.